1. Miért is kezdek el foglalkozni a mellrák és egyáltalán a rák kutatással, az egy erkölcsi kérdés. Ilcsi eredményei kezdenek aggasztóvá válni. Eddig úgy láttam, hogy a helyzetet kézben tudja tartani az orvostudomány, de az utóbbi két mellműtét utáni szövettan azt mutatja, hogy a daganat sejtek szét vannak szóródva a mellszövetben, ami komoly aggodalomra ad okot. Úgy érzem, hogy valahogy segítenem kell rajta. Nem szabad egyedül hagynom a problémájával. Mellette kell lennem. A „gondolok rád” és „imádkozom érted” szlogenekkel tele van a padlás, ezek semmit sem érnek. Tennem kell valamit érte, időt, munkát, pénzt kell rá fordítanom, azaz erőforrásokat kell belefektetnem az ő gyógyulásába. Lelki erőt ad majd neki, ha látja, hogy nem hagyom magára, hogy együtt küzdök vele. Ha ezt most nem teszem meg, akkor később bánni fogom. A mai naptól kezdve ennek szentelem az életem egy részét. 2. Sokat gondolkodtam azon, hogy az orvostudomány valóban jó irányba halad-e a rákkutatásban. A brutális kemoterápia vagy sugárterápia valóban végleges gyógyulást hozhat-e a betegeknek, vagy csak valamivel megnyújtja az amúgy is szenvedéssel teli életüket. Említhetném még a gyógyszereket is, a hormongátlókat, amelyek olyan mellékhatásokat okoznak, ami már szinte kérdésessé teszi a használatuk előnyét. 3. Gondolatom szerint kell, hogy legyen egy végtelenül egyszerű megoldás a rák kezelésére. Hogy miért erre gondolok? Közel 40 éve foglalkozom műszaki feladatok (problémák) megoldásával. A „problémák” szót azért teszem zárójelbe, mert számomra a probléma az csak egy újabb feladat, amit meg kell oldani. A probléma a feladat pesszimistán felfogott aspektusa. Soha nem használom a probléma megoldás kifejezést. Tehát, műszaki világban eltöltött éveim tapasztalata: A legbonyolultabb eszközök, gépek meghibásodásának oka leggyakrabban (95%-ra becsülöm) a kontakthiba. Nincs elektromos érintkezés két alkatrész között. Az emberi betegségeknél is lehetséges, hogy ez áll fenn? A sejtek közötti kommunikáció megszakadása a probléma? Ez egy érdekes és mindenképpen vizsgálandó terület. 4. Sokszor eszembe jut Pap Gábor művészettörténész előadásában elhangzott „példabeszéd”, amelyben kétféle világszemléletet állít szembe egymással. A Káin-Ábel valamint a Hunor-Magor erkölcsi modelleket. A Káin-Ábel esetben az alacsonyabb erkölcsi szinten lévő ember kiiktatja a magasabb szinten lévőt, ezért az alacsonyabb szintű erkölcs marad fenn és határozza meg a majdani közösséget. A Hunor-Magor példában, az egyik segít a másiknak a magasabb erkölcsi-tudati szintre kerülni, így a közösség egyre inkább épül. Lehetne ezt a szemléletet átültetni a rák gyógyításba? Mi lenne, ha nem a sejtek (mint élőlények) elpusztítására törekednénk, hanem a megjavítására! Ezzel felemelnénk őt egy magasabb – egészséges – szintre. Ezért úgy gondolom, hogy Nem az elpusztításra kell fókuszálni, hanem a gyógyításra. 5. Kutatásaimat alternatív gyógymódokra fogom fordítani, ugyanis a mainstream orvoslással már amúgy is rengetegen foglalkoznak, másrészről szerintem tévúton járnak. Természetesen mindazt a kutatást fel kell használnom, amit ők végeznek, tehát ezeket is meg kell ismernem. Valamint meg kell ismernem az egészséges sejt biológiáját és a rákos sejt biológiáját is. 6. Amit már most tudok és ami felé biztosan nem fogok kutatásokat végezni, az a spirituális megközelítés. A gyakorlat megmutatta, hogy aki csak ezzel próbálkozott az már mind a temetőben van. Mindamellett nem zárható ki, hogy léteznek technikák, amelyek elősegíthetik a gyógyulást. A spiritualitás egy túl hájpolt divattá és óriási üzletté vált. Minden idióta gondolatot spirituális köntösbe bújtatnak egyesek, gurunak kiáltják ki magukat, a birkák meg követik. 7. Többek között azért sem akarom, hogy Ilcsi hosszan beteg legyen, mert az az én életemre is hatással lesz. Nem jó az ápoló szerepét játszani, inkább a boldog emberek szerepét választanám. A dokumentumban alkalmazott kiemelés színek: sárga:végleges megállapítás, Ilcsinek teendő, kék:további kutatást érdemel.